Címlap

VÁDIRAT

VÁDIRAT

AZ ORBÁN-KORMÁNY ANTI-DEMOKRATIKUS MAGATARTÁSA ELLEN

kiadja

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta

copyright 2011. Október 23

Húsz évvel a berlini fal leomlása után több, az egykori szovjet birodalomhoz tartozó közép- és kelet-európai országban veszélyben a demokrácia. Erre nem más, mint Václav Havel,  a kommunista diktatúra elleni küzdelem egyik legismertebb harcosa, a demokratikus cseh Köztársaság első elnöke már 2009-ben felhívta a figyelmünket a hamburgi Die Zeit napilapnak adott interjújában. Havel szerint e térségben több jel is utal az önkényuralmi kormányok új formájának kialakulására. „Olyan kormányokról van szó, amelyek rendkívül kifinomult módszereket alkalmaznak”–hangoztatta a volt elnök. „Minden demokratikusan zajlik. Működik a parlament, vannak választások, és vannak politikai pártok. Ugyanakkor olyan hálózatok működnek, amelyekben a hatalmon lévők, az igazságszolgáltatás,  a titkosszolgálatok és a rendőrség szoros kapcsolatban állnak egymással”.  Havel emlékeztetett arra, hogy Oroszországban rendre tisztázatlan körülmények között gyilkolnak meg olyan újságírókat, akik bírálják a fennálló rendszert. A többiek azután többnyire már nem mernek bírálni.

Bővebben...

 

Hétköznapi emberek vagyunk. Olyanok, mint Te.

  • Emberek, akik reggelente korán kelünk, hogy iskolába, munkába vagy állást keresni induljunk.
  • Emberek, akik nap mint nap keményen dolgozunk egy jobb jövőért.
  • Emberek, akiknek családjuk, barátaik vannak.

Bővebben...

 

Kik és miért vagyunk? - Rózsa A. írása

(1.) A magyar Szolidaritás (is) a tiltakozás szülöttje. Nem pusztán azért, mert évek óta és világszerte divat a „protest”, vagyis a tiltakozás. A magyar történelem utóbbi fél évszázada is protestekkel van tele. Az volt 1956, és bármennyire furcsa, 1968-ban az új gazdasági mechanizmus megszületése is. Azt követte, még ugyanabban az évben hazai filozófusaink és szociológusaink lázadása a Szovjetunió csehszlovákiai intervenciója miatt, majd a SZETA, később a demokratikus ellenzék megalakulása, a monori és a lakiteleki találkozó, vagy az MSZMP átvedlése MSZP-vé. Magát a rendszerváltoztatást is a protest hozta világra. Az azt követő – főként országgyűlési – választások is rendre az elégedetlenséget jelző tiltakozó szavazások voltak. 1990-ben az MSZP bukott nagyot, 1994-ben az MDF és koalíciója, 1998-ban az MSZP-SZDSZ-páros, 2002-ben a Fidesz-koalíció. (2006 kivételnek tűnik. A választókban éltek még az Orbán-család bányaügyei meg hegyaljai birtokügyei, nem felejtődött el Kaya Ibrahim és Josip Tot nevéhez kötött sajátos „üzlet”, meg az az indulatokkal teli fenyegetőzés, amit a TF-en tartott Fidesz-nagygyűlés sugallt.) 2010-ben aztán az MSZP-ből lett elege a magyar társadalomnak. A fokozódó terhek és a terjengő „lenyúlási” hírek okán is. A Fidesz-KDNP-koalíció mindeddig példátlan, kétharmados parlamenti többséghez jutott. Bár itt illik megjegyezni, hogy a szavazásra jogosultaknak csak a 47 százaléka szavazott rájuk. Ám bő egy évvel a választások után már sorra jelentkeztek a protestmozgalmak, a kevésbé támogatottaktól az EMS-en át immár a Szolidaritásig.

Bővebben...

 

Orbán türelmet kér az elszámoltatáshoz az emberektől

Orbán viktor 2011. február 28. án az alábbiakat nyilatkozta

"Az államadósság elleni küzdelmünkben kulcsszerepe lesz annak is, hogy számon kérjük azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik ezt az elképesztő adósságot az ország nyakába varrták" - mondta a kormányfő. Az elszámoltatáshoz türelmet kért az emberektől Orbán Viktor, amikor újabb kérdésekre válaszolt a Facebookon.

Bővebben...

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com

Szolidaritás Mozgalom

Facebook Twitter Google Bookmarks RSS Feed 

Képgaléria

Videógaléria

Ki olvas minket

Oldalainkat 1 vendég böngészi

Belépés



Previous Következő
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
Mi lesz a szakképzéssel? Mi lesz a szakképzéssel? Sós Tamás interpellációjában leszögezte: változtatni kell a szakképzésen és felnőttképzésen, de nem tudni, hogy a kormánynak mik a tervei a ... Read more
Nyílt levél Budai Gyulához Nyílt levél Budai Gyulához Tisztelt Budai Gyula! Bizonyos, a szocialista párthoz eljuttatott állampolgári jelzések arról tanúskodnak, hogy a Honvédelmi Minisztérium (H... Read more
Egy kormányzat az önkormányzatok ellen Egy kormányzat az önkormányzatok ellen Az Országgyűlés hétfőn elfogadta Magyarország új alaptörvényét. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szokás szerint az utolsó pillanatban, ... Read more
A Fidesz maga alá gyűri az igazságszolgáltatást Egyhangúlag meghozott állásfoglalásban állt ki Gyurcsány Ferenc mellett az MSZP választmánya szombaton. Simon Gábor elnök a testület ülése u... Read more
A hevesiek nagy része látásellenőrzésre szorul A hevesiek nagy része látásellenőrzésre szorul Június végén Hevesen járt „A Nagy Látásteszt” szűrőbusza. A karitatív kezdeményezés célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a rendszer... Read more
Orbán újabb veresége Strasbourgban Az Európai Parlament meggyőző többséggel (331 képviselő támogatta, 274 szavazott ellene, 54 tartózkodott) fogadta el állásfoglalását a magya... Read more
Az üdülési csekkel diszkriminál a Fidesz? Az üdülési csekkel diszkriminál a Fidesz? Az Orbán-kormány nyilatkozataiból még mindig nem tudja senki sem, milyen konkrét elképzeléseik vannak arra vonatkozóan, hogy a szociális üdü... Read more
A leginkább rászorulók élelmiszer-támogatásának szinten tartását sürgeti az EP Brüsszel, 2011. július 7., csütörtök (MTI) - Fenn kellene tartani a legrászorultabb csoportok élelmiszer-ellátásának támogatására szolgáló e... Read more
A Magyar Munka Terv a munkavállalók jogait szűkíti Munkavállaló-ellenes a Magyar Munka Terv, annak több pontja is csorbítja, szűkíti a dolgozók érdekeit - mondta Gúr Nándor (MSZP), az Orsz... Read more
Rekordforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Rekordforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Júniusban rekordszámú, több mint 800 ezer utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és a teljes nyári forgalom is rekordot dön... Read more
Hőségriadó Hőségriadó Hőség és erős UV-B sugárzás várható, akár 37 fok is lehetMa is hőség várható, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az ország nag... Read more
Tömeges rosszullét Káptalanfüreden - Még nem azonosították a kórokozót A 48 órás laboratóriumi tesztek alapján sem sikerült azonosítani a káptalanfüredi tömeges megbetegedések kórokozóját - tájékoztatta Bujdosó ... Read more

Adatvédelem - Impresszum - Jogok - Kapcsolat